Fegyverekre és ukrán segélycsomagokra persze van pénz, de a brit lap felhívta a figyelmet arra, hogy mekkora problémákkal szembesülnek az amerikai lakosok: az országban mintegy 12 millió amerikai gyermek él szegénységben, tavaly több mint 100 ezer ember halt meg kábítószer-túladagolásban, és ezek csak a szélsőséges esetek.
A háború és a Pentagon kiadásai csak az érem egyik oldala – érdemes azt is megnézni, hogy a külpolitikai kiadások miatt milyen belpolitikai problémákat hanyagol az amerikai kormány, mire nem jut figyelem és pénz.
Az illegális bevándorlók száma például továbbra is nő az országban – Biden korábban azzal próbálta orvosolni a helyzetet, hogy – előzetes figyelmeztetés nélkül – „szétosztotta” őket bizonyos államok között.
A texasi kormányzó ezt nem nézte jó szemmel, így gyakorlatilag buszra pakolta és visszaküldte őket a „feladónak”.
Bár az országban magas a kábítószer-fogyasztók és a szegénységben élők aránya, milliók élnek visszafizethetetlen felsőoktatási hitelekkel is. Biden mégis úgy döntött, hogy egy ennél „sokkal fontosabb” ügyet pénzel: nemi egyenlőségre tanítaná az embereket világszerte.
A Makronóm egy korábbi cikkéből kiderül, hogy az amerikaiaknak jelenleg több mint 1,2 billió dolláros teljes fennálló adósságuk van állami és magán-diákhitelekből. A Federal Reserve adatai azt mutatják, hogy körülbelül 1,1 millió embernek 100 ezer dolláros vagy annál nagyobb, és nagyjából 167 000 embernek 200 ezer dolláros vagy azt meghaladó diákhitellel kell szembenéznie. Biden maga is úgy nyilatkozott, hogy
amikor egy átlagos diák diplomát kap, rögtön hozzákapcsolhat egy 25 ezer dolláros bankjegyet.
A főiskolára járó hallgatók kétharmada hitelt vesz fel az iskola költségeire.
A Makronóm korábban arról is beszámolt, hogy Joe Biden elnök március elején bejelentette: 2023-ban 2,6 milliárd dollárt szán a nemek közötti egyenlőséget elősegítő külföldi segítségnyújtási programokra – ez több, mint kétszerese az előző évi támogatásnak.
Biden tehát egyre több pénzt öl a háborúba, a belföldi problémák viszont egyre súlyosabbak. Nem kétséges, hogy nem csak az ország tisztviselői, de a civilek is megsínylik az elhúzódó háborút – főleg annak tudatában, hogy az adófizetők pénztárcáját terhelik Biden meggondolatlan döntései.